Az étel dallamos neve orosz eredetű: a rasszol szóból származik, amely pácot jelent. És tényleg, rendesen tartalmaz olyan hozzávalókat, amelyek pácoltak, ecetesek: ilyen benne a cékla és a csemegeuborka. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy világbajnokian egyszerű összehozni, hiszen a céklával és az uborkával az aprításon kívül semmi teendőnk nincs. Az étel többi része sem túl munkás, a végeredmény mégis pikánsan ízletes és a sok cékla miatt ragyogóan szép színű. Vannak, akik előre összekeverik az alkotóelemeket, és vannak, akik csak felsorakoztatják egymás mellett egy nagy tálban. Az öntet tálalási módja szintén fakultatív: szokás összekeverni a hozzávalókkal, de külön is adható a saláta mellé.
Tovább olvasom…
Készítsük el ezt az édességet közösen gyerekekkel vagy gyerekeknek. Használjunk natúr marcipánmasszát, málnaszörp vagy céklalé hozzáadásával gyúrjuk át rózsaszínre, és természetesen hagyjuk el a rumot.
Tovább olvasom…
Úgy állítsuk össze a süteményt, hogy az ostyalapok rácsos oldala kerüljön kívülre. Később nagy segítség lesz nekünk az egyforma méretű szeletek vágásához. A kést minden vágás után töröljük át, hogy az érzékeny ostya szeletelése tökéletes legyen.
Tovább olvasom…
A karamellt mar előző este elkészíthetjük, ezzel lerövidíthetjük a sütemény előkészítésének idejét, az összeállításnál pedig jól kenhető krémmel tudunk dolgozni. Így a megszilárdult karamellréteg magasabb lehet.
Tovább olvasom…
Manapság azt hinnénk, a panettone mindig is az olaszok fő karácsonyi édessége volt. Nem így van. Egy szolidabb verziót – valamilyen édes kenyérfélét – már az ókori rómaiak ismertek, aztán a középkorban belekerültek a tésztába a kandírozott gyümölcsök. De jelenlegi formáját csak az 1920-as években kapta, és a nagyvilág csupán ezután kóstolhatta. Mindez Angelo Motta (1890–1957) cukrásznak köszönhető, aki kitalálta, hogyan lehet az addig drága, különleges és voltaképpen csak Milánó környékén hagyományos édességet nagyüzemi módszerrel előállítani úgy, hogy olcsóbb és sokak számára elérhető legyen. A tésztát háromszor kelesztette, ettől kellően foszlóssá vált, valamint kitalált egy speciális formát is, amelyben magasabbra tudta sütni az addig laposabb kalácsot. Egyszerre volt szakember és marketingzseni. Némi zökkenő után az üzlet beindult, és egy idő múlva szó szerint futószalagon készültek a látványos kalácsok, amelyek aztán számos országba eljutottak. Érdekes tény, és Motta pénzügyi tehetségének elismerését mutatja, hogy az 1950-es években Olaszország pénzügyminisztere lett.
Tovább olvasom…
Belgium déli, ma már francia nyelvű területeiről származik ez a kalács: ha eljön karácsony, az itteni pékségek kirakataiban sorra megjelennek a cougnouk. Ismert cougnolle néven is, és a receptje valószínűleg még a középkorból származik. Formája a pólyás Jézust jelképezi, ezért vannak, akik a szemet és a szájat mazsolával jelzik rajta. A tésztája a brióséra hasonlít, mivel sok vajat tartalmaz. Andenne városában egy trairies nevű kártyajáték is kapcsolódik hozzá, amelyben a nyeremény öt kalács – az első a legnagyobb, az ötödik a legkisebb. Manapság nem ritka, hogy a tésztáját csokipasztillával dúsítják, és finom is bele a csoki, de az biztos, hogy hajdan nem szerepelt a hozzávalók között. Már csak azért sem, mert az első táblás csokoládét a bristoli Fry and Sons cég készítette 1847-ben – addig a csokoládét csak ital formájában élvezték az emberek.
Tovább olvasom…
Ennek az édes lepénykalácsnak a tetején a hagyományok szerint késsel bevágásokat ejtenek: egyet hosszanti irányban, hármat-hármat pedig oldalirányban. De a búzakalász-mintázatú vágásoknak nem csupán díszítő szerepük van, hanem praktikus funkcióval is rendelkeznek: nagyobb felületet eredményeznek, ami gyorsabb kelést jelent. Ennek az a magyarázata, hogy egyszerre több élesztőgomba érintkezhet közvetlenül a levegővel, mint ha elbújva maradnának a tészta belsejében. A speciális élelmiszerboltokban kapható narancsvirágvíz helyett ízesíthetjük 2 evőkanál reszelt narancshéjjal is a süteményt, de előtte mossuk meg a gyümölcsöt, vagy használjunk kezeletlen héjú bionarancsot.
Tovább olvasom…
Érdekessége, hogy nem édességként kezdte a pályafutását a középkorban. Még csak nem is egy bizonyos ételből született, hanem legalább kettőből. Az egyik egy tartalmas leves volt, amelyet gabonából, mazsolából és mandulából főztek. A másik egy húsos pite, amelybe a darabokra vágott húson kívül aszalt gyümölcs és tartósítószerként alkohol is került. Mára összeolvadt a két recept, de annyi megmaradt örökségül, hogy zsiradékként marhafaggyút használnak hozzá. Aki idegenkedik a faggyú ízétől, ne törje magát, és ne kutassa a piacon a hentesnél. Cserélje le vajra, hiszen az Egyesült Királyságban is sokan helyettesítik ezzel.
Tovább olvasom…
Nagyon gazdag, ízes desszert, olyannyira, hogy a puritánok a XVII. században be is tiltották, de néhány évtized múlva újra ott illatozott a britek asztalán. És ha már angol recept, akkor legyen az elkészítése is angolszász módi: a hozzávalók alapegysége 1 csésze, azaz 2,5 dl.
Tovább olvasom…
Ha szép, egységes „csomagokat” szeretnénk csinálni, készítsünk elő egy kb. 1 kg-os káposztafejet, hogy a levelei egyben, puhán jöjjenek le róla. Először az aljáról vágjunk le egy kb. 2 cm vékony szeletet, hogy ezzel megnyissuk. Ezután a megnyitott aljából indítva ék alakban metsszük ki a torzsáját, és fontos, hogy közben a káposztafej egyben maradjon. Ezután az előfőzéshez forraljunk enyhén sós, bő vizet egy kb. 5 literes fazékban, majd tegyük bele 5 percre a káposztafejet. Ha az előfőzés során leesik róla pár levél, szedjük ki, és rakjuk jeges vízbe. Végül az előfőzött káposztafejet hűtsük ki jeges vízben, és szedjük le róla a leveleket. A főzővizet őrizzük meg.
Tovább olvasom…