Édes és erős, lágy és roppanós harmóniája. Maga a tavasz, néhány falatban.
Ha egy csokis keksz nem teljesen szimpla, akkor általában dióval, mandulával, mogyoróval dúsítják. Ezt viszont azért neveztük el brazil változatnak, mert aromásságát, kellemes ropogósságát a durvára őrölt szemes kávénak köszönheti. Kifejezetten egyszerű elkészíteni.
Tovább olvasom…
Kedves gyerekkori barátnőm, Vogel Diana receptje. Akár melegen, akár hidegen fogyasztva, mennyei fogás.
Tovább olvasom…
Ahogy a neve mutatja, Capri sziget büszkesége. Gluténmentes torta, és egyesek szerint a Sacher torta testvére, csak az olaszok mandulával dúsították az osztrák csemegét. Tény: minél délebbre megyünk Olaszországban, annál többször tapasztalhatjuk, hogy lelkesen társítanak mandulát szinte minden édességhez. A másik mese szerint két osztrák hölgy kezdte el sütni az 1930-as években, akik akkoriban egy kis panziót vittek a szigeten. Továbbá létezik egy olyan elképzelés, hogy feledékenységből született. Állítólag egy cukrász, aki Caprin élt, véletlenül kihagyta belőle a lisztet, ám a vásárlóknak nagyon ízlett így is, és azóta liszt sose kerül bele. Nem kötelező eleme az Amaretto (olasz mandulalikőr), se a sütőpor, de azért szoktam ezeket használni, mert az előbbi erősíti a torta ízét, az utóbbi pedig lazítja a textúráját. Ha fontos szempont a gluténmentesség, figyeljünk rá, hogy a sütőpor és a csokoládé ennek megfelelő legyen.
Tovább olvasom…
Az olaszok imádják a paradicsomot, és jól teszik: az érett, lédús zöldség finom, és alacsony kalóriatartalmú. Ízben kiválóan illik hozzá a bazsalikomos-fenyőmagos ricotta.
Tovább olvasom…
Megígérjük, ez a rakott, bárányhúsos-juhsajtos étel abszolút kedvenc lesz, mert kiadós és jóízű. A húsos ragut az itteni vidék jellegzetes tésztája, a fülecske formájú orecchiette dúsítja – annyira népszerű tésztaféle ezen a délolasz vidéken, hogy szép számmal akadnak még olyan asszonyok, akik a mai napig kézzel készítik. Nálunk fülecske tésztát hipermarketekben, egyes nagy közértekben és szinte a legtöbb, olasz élelmiszereket árusító boltban kapni.
Tovább olvasom…
Hogy kerül egy mára mindenki által franciának tartott desszert szinte az összes olasz trattoria étlapjára? Nos, mint annyi ételnél, feltételezhetően itt is Medici Katalin (1519-1589) volt a kulcsfigura: az olasz származású francia királyné magával vitte a szakácsait, amikor hazát váltott, így rengeteg itáliai finomság honosodott meg Franciaországban. Mi csak örülhetünk a transzfernek, mert így itt is, ott is ehetjük, sőt az alábbi recepttel bármikor élvezhetjük saját otthonunkban. Nem titkolom, időigényes édesség, viszont nem bonyolult. Cserébe szuper vendégváró, mert látványos, előre elkészíthető és viszonylag ritka a házi készítésű verzió.
Tovább olvasom…
Indiában népszerű utcai étel. Zöldség helyett hússal vagy hallal is szokás tölteni.
Tovább olvasom…
Mindegyik sütemény pár falatnyi, garantált boldogság. A tésztája nagyon hamar megvan, és az összeállítás sem macerás.
Tovább olvasom…
Egyszerűen elkészíthető, lágy tésztájú kakaós édesség, amelybe itt-ott falatnyi, olvadt mogyorókrémadagok csempésznek érdekességet.
Tovább olvasom…
Mindenki imádta a próbafőzések során a szerkesztőségben: volt, aki azért, mert csokis; volt, aki azért, mert mogyorós; és volt, aki azért, mert ropogós. Quinoát, amely nagy fehérjetartalma miatt az inkák szent étele is volt, bioboltokban kapni.
Tovább olvasom…
Meglátják, ebből a finom édességből mosolygósan nagy adag lesz egy-egy szelet. A piskóta kakaóporral készül, ezért liszt nem kell hozzá, az amerikai cheesecake töltelékéhez hasonló szedres krémet pedig zselatin sűríti, amely pusztán fehérje, ezért 2 teáskanálnyi alig 16 kalória. Íme egy szép és jó, de abszolút fogyókúrás süti.
Tovább olvasom…
Bár India legnagyobb részén nem esznek marhahúst, egyes területeken, például ahol mozlimok élnek, gyakran és sokféleképpen elkészítve fogyasztják. Mi is csak ámultunk-bámultunk a tesztkonyhában, mennyire finom ez az étel, sőt miként lehet, hogy csupán 400 kalória adagonként, amikor ennyire selymes és dús a mártása? Pedig ez a helyzet, hiszen a borjúmáj alacsony kalóriatartalmú húsféle, és mint ilyen, örömteli változatosságot jelent a fogyókúrában a sok megszokott csirke-pulyka után.
Tovább olvasom…
Az amerikai szakácskönyvíró, Rozanne Gold rafinált mestere a néhány hozzávalós, nagyon ízes ételeknek. A recept eredeti változatában kecskesajtkrémmel ápolgatja a szárnyast, ami nekünk nagyon bejött. Aztán eszünkbe jutott, mi lenne, ha a csirke bőrét meglakkoznánk egy kis balzsamecettel? Az eredmény: zsiradék nélkül teszi szuper ropogóssá! Ezért ha olasz volt a balzsamecet, gondoltuk, legyen olasz a krémsajt is, és kikötöttünk a mascarpone mellett.
Tovább olvasom…
A halat párolás előtt kevés olívaolajon előpirítjuk, így előbújnak a természetes ízei. Ezután illatos, mustáros mártással bevonjuk, majd negyedóra alatt átsütjük, és már tálalhatunk is.
Tovább olvasom…


















