Recept
Kipróbáltam

Citromos piskóta

Stahl Judit

A jól ismert piskótatekercs, a már megszokott lekvár helyett kapott, egy könnyű citromos -tejfölös tölteléket.

Elkészítés

Tejfölös krém:

1. Megolvasztunk 5 dkg vajat egy nagyobb lábosban. Hozzászórjuk a lisztet, kézi habverővel elkeverjük. Ezután továbbra is kevergetjük, miközben apránként hozzáöntjük a tejet. Az egészből mérsékelt lángon, folyamatosan keverve, sűrű alapkrémet főzünk kb. 6-7 perc alatt.

2. A még meleg alapkrémbe robotgéppel beledolgozzuk a maradék vajat és a cukrot, hogy mindkettő teljesen felolvadjon. Ezután a géppel belevegyítjük a tejfölt, a citromok megreszelt héját, 2 evőkanál friss citromlevet és a vanília kikapart belsejét is.

3. A tejfölös krémet kihűtjük, aztán a mélyhűtőben kenhetően sűrűre dermesztjük, de vigyázzunk, ne fagyasszuk meg! (1 nappal korábban is elkészíthető, ekkor elég a hűtőbe tenni.)

Piskótatekercs:

1. A sütőt előmelegítjük 175 fokra (gázsütőn 4-es fokozat). Sütőpapírt terítünk egy 40x30 cm-es, keskeny peremű tepsibe.

2. A vajat megolvasztjuk, kihűtjük. A tojásokat és a cukrot robotgéppel 5 perc alatt alaposan felhabosítjuk egy nagy tálban. A lisztet összevegyítjük a sóval, és 2-3 részletben fakanállal óvatosan beleforgatjuk a cukros tojáshabba. Végül a masszára finoman rálocsoljuk a kihűlt vajat, és fakanállal azt is beleforgatjuk.

3. A piskótamasszát széles pengéjű késsel egyenletes rétegben elsimítjuk a sütőpapíros tepsin és 14 perc alatt megsütjük. Ezután rácsra tesszük 2-3 percre, és közben kiterítünk egy konyharuhát az asztalra, amelyet kevés vízzel megspriccelünk.

4. Az enyhén nedves konyharuhára átfordítjuk a még meleg, de már nem forró piskótát a sütőpapíros oldalával felfelé nézve. Lehúzzuk róla a sütőpapírt, és a konyharuha segítségével feltekerjük. Így hagyjuk kihűlni.

Összeállítás:

1. A kihűlt piskótát kitekerjük a konyharuhából és szétkenjük rajta a tejfölös krém 2/3-ad részét. Ezután újra feltekerjük, immár konyharuha nélkül.

2. A piskótatekercset áthelyezzük egy sütőpapíros tálcára és a külsejét bekenjük a maradék tejfölös krémmel. Betesszük 15 percre a mélyhűtőbe, hogy megdermedjen. Végül feldíszítjük cukrozott citromhéjjal és 1 napra hűtőbe rakjuk, hogy összeérjenek az ízei.

6 adag lesz belőle.

Hozzávalók:
  • A piskótához:
  • 4,5 dkg vaj
  • 3 db tojás (szobahőmérsékleten)
  • 9 dkg cukor
  • 9 dkg finomliszt
  • 1 csipet 1 késhegynyi só
  • A tejfölös krémhez:
  • 30 dkg puha vaj
  • 1 evőkanál finomliszt
  • 1 dl tej
  • 7,5 dkg cukor
  • 1 dl tejföl
  • 2 db citrom reszelt héja és leve
  • 1 db vaníliarúd kikapart magjai
  • A díszítéshez:
  • cukrozott citromhéj, vékonyan felcsíkozva
stahldirekt.hu
Süti-kiszúró

Számos hagyományos és egyedi formában, önállóan is rendelhető, kiszúrók.

Tovább a webáruházba
Gyors nyalánkságok
Szavazás
Hány adag ételt főzöl általában egyszerre?
4 emberre
6 emberre
még többre
csak magamra
kettőnkre
Szavazok
Partnereink