Browsing Tag:

egyszerű

Édességek

Gyors bejglitorta

A megmaradt bejgliből szuper sütemény alapanyagot készíthetünk. Csak vágjuk ujjnyi vastag szeletekre, fektessük tálcára, és szellős, hűvös helyen, sütőpapírral letakarva 2-3 nap alatt szárítsuk meg. Végül morzsoljuk el. Kész is a bejglimorzsánk. Ha teljesen kiszáradt, töltsük üvegbe, tetejét kössük le sütőpapírral, és tároljuk hűvös helyen. Kb. 6 hétig áll el.
Tovább olvasom…

Levesek

Savanykás húsgombócleves

Romániában a ciorbă bármilyen levest jelenthet, amely savanykás. Készülhet savanyított káposztából, de ez nem előírás, mert ízesítheti citromlé vagy ecet is. Mint minden jó húsos levesnek, ennek a karácsonykor szokásos változatnak is az a titka, hogy ne vízzel, hanem alaplével készüljön. Hiszen az alaplének van íze, a víznek nincs. Sertéscsontból úgy főzhetünk alaplevet, hogy kb. 2 kg megtisztított csontot 200 fokra előmelegített sütőben megpirítunk, majd hideg vízzel felöntjük egy nagy fazékban, és miután lassú tűzön húslevesszerűen megfőztük, kihűtjük, aztán leszedjük róla a zsírt. Akinek nincs kedve ehhez a macerás előkészülethez, vehet helyette étteremben is csontlevest, de a vizet kerülje.
Tovább olvasom…

Egyéb

Mazsolás, mandulás forralt bor

Ha meleg alkoholos ital a téma, és szakértőt kell keresni, a skandináv országok lakóinál nem fordulhatunk tapasztaltabb tanácsadókhoz. Mivel évszázadok óta fáznak a korán sötétedő, fogvacogtató téli hónapokban, pontosan tudják, mi az, ami egyaránt melegít testet-lelket. Ebben a forralt borban sem csupán alkohol van bőséges mennyiséggel, hanem a mazsola és a mandula miatt kalóriadús beltartalom is. Ha gyerekek is kapnak belőle, vagy valakinek ennyi alkoholos boldogság túl sok lenne, helyettesítsük a bort például almalével, meggylével, feketeribizli-lével, a brandyt és a portóit pedig alkoholmentes koktélszirupokkal. Bizony, ez a kortyolnivaló még alkoholmentesen is kifejezetten finom.
Tovább olvasom…