Egyéb

Házi halpástétom


Házi halpástétom

1 Star2 Stars3 Stars4 Stars5 Stars (Még senki sem értékelte)
Loading...

Hozzávalók

  • 4-5 szelet rántott hal
  • 5 dkg füstölt sprotni
  • 2 evőkanál mustár
  • 2 evőkanál lecsepegtetett kapribogyó
  • ½ kezeletlen citrom reszelt héja és 2 evőkanál friss citromlé
  • 5 dkg vaj, megolvasztva
  • só és frissen őrölt bors

Elkészítés

1

A maradék rántott halról leszedjük a bundáját, arra nem lesz szükségünk. Az így kapott 30 dkg halhúst apróra daraboljuk, és hozzáadjuk a villával szétnyomkodott füstölt sprotnit, a mustárt, a kapribogyót, a citrom reszelt héját és levét.

2

Ezután hozzáöntjük az olvasztott vajat is, így kenhető állagú keveréket kapunk, majd az egészet botmixerrel összepürésítjük. A kész pástétomot sózzuk (vigyázat, a sprotni és a kapribogyó is sós), alaposan megborsozzuk, átkanalazzuk egy zárható tálkába, és a tetejét elsimítjuk.

3

Fóliával lefedve tálalásig hűtőben tartjuk, hadd érjenek össze az ízei, és pirítóshoz kínáljuk.

4

(Ha nem fogyasztjuk el a pástétomot a készítés napján, ujjnyi rétegben olvasztott, kihűlt vajat öntünk a tetejére. Ez azért szükséges, mert állás közben elszíneződhet a teteje, ami ugyan nem ártana az ízének, csak randa látvány.)

Megjegyzés

4–6 adag lesz belőle.

Talán ez is érdekelhet