A feljegyzések szerint XIV. Lajos annyira szerette a spárgát, hogy egész évben termesztettek számára a versailles-i kastély üvegházaiban. Nem tudni, vajon feltételezett (és sosem bizonyított) vágyserkentő hatása miatt rajongott-e ezért a zöldségért, vagy egyszerűen csak ízlett neki. Az viszont biztos, hogy Franciaországban a spárga a mai napig népszerű.
Tovább olvasom…
Üdítő fogás húsmentes napokra.
Tovább olvasom…
Zöldséges rétes ünnepi kiadásban. Ráadásul amolyan alapreceptként is működik: a spárga helyettesíthető zöldborsóval, karfiollal, a ricotta túróval vagy részben akár juhtúróval is, a zöldfűszereket pedig szabadon variálhatjuk.
Tovább olvasom…
Szigorúan csokiimádóknak! A kívül sült, belül sűrűn folyós csokifelfújtnak számtalan receptje forog közkézen, de az eredetit Jean-Georges Vongerichten, egy amerikai séf kreálta: apró csokitortákat sütött, viszont a kelleténél korábban kivette őket a sütőből, és rájött, milyen csodásak így is. Mindenki megőrült a desszertért, és sokáig ez számított Vongerichten éttermében az egyik signature dish-nek, azaz olyan ételnek, amely mint egy ehető aláírás, megfelelően jellemzi a szakács tehetségét. Azóta rengeteg szakácskönyvben felbukkan, és a háziasszonyok körében azért lett siker, mert nemcsak finom, de könnyű megcsinálni.
Tovább olvasom…
A török megszállás a mai napig érződik a magyar konyhán. A töltött káposzta minden bizonnyal török eredetű étel, a paprika is az ô közvetítésükkel került hazánkba, és a kukorica régi elnevezése szintén beszédes: törökbúza. Ez a különleges töltött padlizsán pedig az én magánimportom Isztambulból, ott kóstoltam először. Jópofa neve van, imam bayildi, azaz ájult pap: egyesek szerint azért vesztette el a pap az eszméletét, mert annyira ízlett neki az étel, mások szerint azért, mert összeadta a hozzávalók költségét. De pánikra nincs ok, nem kell hozzá elkölteni a havi kosztpénzt.
Tovább olvasom…
A bundás kenyér olasz változata: luxus hétvégi reggeli vagy ízes szendvics-vacsora hétköznap estékre. Aki szereti, pár szem lecsöpögtetett kapribogyót is rejthet a szeletek közé, és a kész szendvicsekre hinthet egy kevés apróra vágott friss bazsalikomot. De az ellenkező, minimalista irány is működik: ha nincs benne sonka, csak sajt, úgy is kiváló.
Tovább olvasom…
Az a baj, hogy mindig elcsábulok, ha meglátom a brassóit egy étlapon. Így ezen a néven kaptam már haloványra párolt pulykacsíkokat töpörödött főtt krumplival, és papírízű, zsírban úszó disznóhúst, amely hírből sem ismerte se a fokhagymát, se a majoránnát. És akkor ez csak két példa volt a borzasztó éttermi emlékek közül. Ezért egy idő után elkezdtem inkább magam készíteni; jól lepirítom a húst és a krumplit a füstölt szalonna isteni zsiradékán, valamint rendes mennyiségű fokhagymát, borsot és majoránnát is szórok hozzá. Vendéglőben pedig mást rendelek.
Tovább olvasom…
Taorminához közel, Savocában található a Bar Vitelli, ahol a Keresztapa című film egyes jeleneteit forgatták. Ingyen bocsátották a stáb rendelkezésére a helyet, és ez remek húzásnak bizonyult, azóta csapatostul keresik fel a turisták, nyáron alig lehet beférni. A környék viszont tele van jó fogadókkal, amelyeket szerencsére elkerült az idegenforgalmi propaganda reklámkalapácsa: semmi zsúfoltság, a tányérok és a poharak kicsit csorbák, az ételek szenzációsak. Ezeket a fűszeres paradicsommártással tálalt, robusztus húsgombócokat ott ettem először.
Tovább olvasom…
Ez a recept az egyik legegyszerűbb és legtempósabb változatáé, de ettől még önmagában is, meg fagyival vagy gyümölccsel, tejszínhabbal társítva is nagyszerű. Egyetlen fontos szabály: nem szabad túlsütni a tésztát, mert akkor kiszárad. Ezért ha a receptben jelölt sütési idő után a beleszúrt tűre még tapad némi ragacsos csokis massza, akkor se szabad tovább várni, hanem ki kell venni a sütőből. Miközben hűl, a benne lévő hő még dolgozik, és készre süti.
Tovább olvasom…
Ehhez a tipikus tex-mex mártogatnivalóhoz ropogós tortillachips és jéghideg Coronita sör illik. De csak akkor lesz a harsányzöld, üdén csípős avokádókrém igazán finom, ha puha zöldségből készül. Ezért a szupermarketekben vett kőkemény, éretlen avokádókat tegyük 2 napra papírzacskóba, és csak ez után a házilagos utóérlelés után turmixoljuk össze.
Tovább olvasom…
A gesztenyés pulykáért mindig nagyon lelkesedtem. Főleg akkor, ha helyettem valaki más bíbelődött vele órákon át. De ehhez a változathoz nincs szükség félnapos konyhai táborozásra. Hiszen nem kell se tölteléket csinálni, se hosszasan locsolgatni a süldögélő szárnyast. Sőt, még azon se kell közben órákon át szorongani, hogy kiszárad-e a végén a pecsenye. Ennél a variációnál a hagyományos töltelék ízes alkotói ugyanis nem a húson belül, hanem azzal együtt puhulnak És a vörösboros-tejszínes mártás bársonyossága százszázalékos biztonsággal gondoskodik róla, hogy a pulyka omlós maradjon. Ráadásul ma már a legtöbb hipermarket mirelitpultjainál hámozott gesztenye is kapható.
Tovább olvasom…
A marokkóiak számára a pácolt citrom klasszikus, megszokott ízesítő, és a gyümölcsök úgy fénylenek hasas üvegeikben a bazár savanyúságárusainál, mint megannyi óriásira nőtt drágakő. De amikor az ottaniak a főztjükbe keverik a pácolt citromot, gondosan ügyelnek, hogy csakis a fellaskázott, üde héját használják, és ne kerüljön az ételbe a pépes, szétmállott, hasznavehetetlen belső rész. Ezért első dolguk, hogy az ujjukkal kinyomják a gyümölcs túl puha húsát, az üresen maradt héjat pedig vékonyan felcsíkozzák, és már mehet is a számos húsos vagy zöldséges egytálétel, vagyis a tagine valamelyikébe. A hagyományok szerint a gyümölcsöt heteken át kell érlelni a pácban, de első marokkói utam során egy főzőiskolában megmutatták, miként lehet időszűkében az expressz-változatot összehozni.
Tovább olvasom…
A tagine a marokkói konyha egyik ékköve. Az étel arról a kúpos fedelű cserépedényről kapta a nevét, amelyben hagyományosan készítik, mérsékelten izzó parázs felett. Az edény állítólag berber eredetű, és furcsa alakja arra jó, hogy a főzés közben lecsapja, majd visszacsepegtesse az egyébként elszálló párát, mintegy folyamatosan kenegetve a húst a saját levével… Ha ezt az ételt szigorúan konyhatechnológiai oldalról szemlélem, a mérsékelten tanulságos eredmény szerint voltaképpen nem túl távoli rokona például a mi bográcsos ételeinknek, vagy akár francia daube-oknak, azaz a húsos egytálételeknek. Mindegyik valamilyen zsiradékon megpirított, aromás zöldséggel kezdődik, amelyhez később hozzáadjuk a fűszereket, a húst és többi hozzávalót, majd felöntjük folyadékkal, és lassú, kis tűzön puhára pároljuk. A végén még igazítunk a fűszerezésén, és készen van. Tehát azt javaslom, kövessék egyszer végig ezt a receptet, és szeressenek bele egyszer s mindenkorra a műfajba, aztán kísérletezzenek bátran más húsféleségekkel, más fűszerezéssel. Csak egyet kérek: a pácolt citromot ne próbálják mással helyettesíteni. Inkább készítsenek belőle egy nagyobb adagot, úgysem fog sokáig állni használatlanul a hűtőben.
Tovább olvasom…
Ennél egyszerűbb és gyorsabb parfét nem ismerek, úgyhogy csak annyit az elejére: még az is bátran nekifoghat, aki teljesen kezdőnek számít a konyhában. A hozzávalókért pedig nem kell messzire menni, mert akár egy sarki éjjel-nappali közért polcain is megtalálhatók.
Tovább olvasom…
Nem vagyok babonás, és ez nagy szerencse, mert különben minden karácsonykor attól félhetnék, nemsokára romokban hever a házasságom. A párom ugyanis ki nem állhatja a mákos gubát, és egyetlen falatot sem hajlandó belőle megenni. Pedig a néphagyomány szerint a karácsonyi ételek mágikus jelentőséggel bírnak: az apró szemű mák a bőséget és a termékenységet biztosítja, a mákos tészta közös eszegetése meg konkrétan a jó házasságot. Persze lehet, hogy mint annyi minden másban, itt is a családi munkamegosztás számít. Még a gimnáziumból ismerjük egymást, és én boldogan megeszem az ő részét is.
Tovább olvasom…
Gimnáziumi matematikatanárom mondta mindig egy-egy feladat felvezetésénél, amikor szóvá tettük, hogy milyen nehéz vagy épp ellenkezőleg, mennyire pofonegyszerű a probléma: „Guszti bácsival nem vitatkozunk.” Somossy tanár úr ilyenkor nem önmagáról beszélt – János volt a keresztneve –, hanem a „de gustibus non est disputandum” latin szólást idézte sajátos (ki)fordításban. És ahogy egy matekpélda nehézségi foka is lehet gusztus kérdése, úgy ez a sült csirke is kinek a világ legjobbja, kinek meg nem az. De hogy nekem egy vajjal megkent, sülő fokhagyma illatától átjárt pipi belül omlós, kívűl pedig ropogós húsa egy hétvégi ebéd sine qua non-ja, az vitathatatlan.
Tovább olvasom…
Klasszikus krémleves néhány ízturbócsavarral. A spárga héjából koncentrált levet főzök, aztán a spárga szárát gőz fölött kevés citromhéjjal együtt párolom, hogy annak aromái belecsimpaszkodjanak a puhuló zöldségbe. Így a leves a végén nem diszkréten, hanem alaposan spárgás ízű. A zsemlekockák sem pucéran pirulnak: először fokhagymás olívaolajban sülnek, aztán petrezselymet keverek hozzájuk. Minderre hideg sajtolású, smaragzöld tökmagolajat csurgatok, amely a szűziesen fehér spárgához színben, ízben egyaránt jól passzol.
Több titka van. Csontos hús helyett filézett felsőcombból készítem, ezért lapos szelet lesz belőle, amely ellentétben a gömbölyded, csontos combbal, képes mindenhol egyenletesen átsülni. Ezenkívül a húst egy éjszakán át fokhagymás tejben fürdetem, hogy omlósra puhuljon; a panírozáshoz pedig pankót, ázsiai élelmiszerboltokban kapható japán zsemlemorzsát használok, amely csak a kenyér szikkadt beléből áll, de a héja nincs benne, és emiatt tökéletesen aranyló bundát produkál. A sütési módszerem sem a szokásos: kezdésnek libazsíron átpirítom a húst, hogy a bundája szép és egyúttal ízes is legyen, aztán átteszem a sütőbe, és ott minden további zsiradék nélkül sütöm készre.