Spanyolul empanar azt jelenti: tésztába göngyölni. És tényleg, a földkerekség spanyol ajkú lakossága – nem kis létszám, csak az Egyesült Államokban 41 millió embernél többet jelent! –, lelkesen csomagolja aranyló tésztába a különféle zöldséges, húsos töltelékeket. Madridtól Montevideóig mindenhol kapni empanadát. Ez most egy sonkás változat, de akinek kedve van, bátran kísérletezzen tovább.
Tovább olvasom…
Vannak a világ szinte minden konyhájában megjelenő, nagy vezérmotívumok, itt is, ott is felbukkanó ételek, elkészítési módok. Az egyik ilyen a „tasakocska tésztából, valamivel töltve” műfaja, amely a kínai dim sum-tól kezdve a mi derelyénken át egészen az olasz ravioliig köt össze első ránézésre meglehetősen távolinak tűnő étkeket. Ez a recept az orosz pilmenyi néven ismert tésztaféle, annak is a kaukázusi variációja, az örmény konyhára oly jellemző diós-korianderes-fahéjas hústöltelékkel töltve.
Tovább olvasom…
Taorminához közel, Savocában található a Bar Vitelli, ahol a Keresztapa című film egyes jeleneteit forgatták. Ingyen bocsátották a stáb rendelkezésére a helyet, és ez remek húzásnak bizonyult, azóta csapatostul keresik fel a turisták, nyáron alig lehet beférni. A környék viszont tele van jó fogadókkal, amelyeket szerencsére elkerült az idegenforgalmi propaganda reklámkalapácsa: semmi zsúfoltság, a tányérok és a poharak kicsit csorbák, az ételek szenzációsak. Ezeket a fűszeres paradicsommártással tálalt, robusztus húsgombócokat ott ettem először.
Tovább olvasom…
Ez a recept az egyik legegyszerűbb és legtempósabb változatáé, de ettől még önmagában is, meg fagyival vagy gyümölccsel, tejszínhabbal társítva is nagyszerű. Egyetlen fontos szabály: nem szabad túlsütni a tésztát, mert akkor kiszárad. Ezért ha a receptben jelölt sütési idő után a beleszúrt tűre még tapad némi ragacsos csokis massza, akkor se szabad tovább várni, hanem ki kell venni a sütőből. Miközben hűl, a benne lévő hő még dolgozik, és készre süti.
Tovább olvasom…
Ehhez a tipikus tex-mex mártogatnivalóhoz ropogós tortillachips és jéghideg Coronita sör illik. De csak akkor lesz a harsányzöld, üdén csípős avokádókrém igazán finom, ha puha zöldségből készül. Ezért a szupermarketekben vett kőkemény, éretlen avokádókat tegyük 2 napra papírzacskóba, és csak ez után a házilagos utóérlelés után turmixoljuk össze.
Tovább olvasom…
A gesztenyés pulykáért mindig nagyon lelkesedtem. Főleg akkor, ha helyettem valaki más bíbelődött vele órákon át. De ehhez a változathoz nincs szükség félnapos konyhai táborozásra. Hiszen nem kell se tölteléket csinálni, se hosszasan locsolgatni a süldögélő szárnyast. Sőt, még azon se kell közben órákon át szorongani, hogy kiszárad-e a végén a pecsenye. Ennél a variációnál a hagyományos töltelék ízes alkotói ugyanis nem a húson belül, hanem azzal együtt puhulnak És a vörösboros-tejszínes mártás bársonyossága százszázalékos biztonsággal gondoskodik róla, hogy a pulyka omlós maradjon. Ráadásul ma már a legtöbb hipermarket mirelitpultjainál hámozott gesztenye is kapható.
Tovább olvasom…
Bármilyen rafináltnak is tűnnek ezek a csinos, kerek képű és mosolygós lepények, az elkészítésük gyerekjáték. Szó sincs semmiféle mérnöki precízségről, ropogósan vékony aljukat nem méricskélem körzővel meg vonalzóval, anélkül is passzentosan körbefogják az ananászkarikákat. Egyszerűen csak megragadom a megmosott, szárazra törölt konzervdobozt, lisztbe mártom, és azzal szurkálom ki a már felengedett leveles tésztát. Aztán fogok egy akkora poharat, amelynek az átmérője valamivel kisebb, mint a konzervdobozé, és hogy a lepényeknek szegélyük is legyen, belenyomkodom a tésztalapokba. A mirelitipar leveles tésztája tökéletesen beválik házi használatra, ha már előző éjszaka átköltöztetem a hűtőbe, mert így másnapra kényelmesen kiolvad.
Tovább olvasom…
A Sztroganov-mártást hagyományosan a csirkénél jóval lassabban puhuló marhahúshoz kínálják. De saját tapasztalatból tudom, hogy annak, aki időszűkében él, a fehér húshoz is pompásan beválik. Hogy honnan származik a mártás elnevezése, arról megoszlanak a vélemények: egyesek szerint a „gyalulni,m aprítani” jelentésű orosz sztrogaty szóból, mások szerint a Nagy Péter idejében élt Sztroganov nevű kereskedőcsalád szakácsa nevezte el így kreációját. Bármi legyen is az igazság, ha esősre fordul az idő, ez az egyik kedvenc vacsorám. Hiszen ilyenkor annyiféle gomba bukkan fel hirtelen a piacon, hogy a puszta látványuk is mámorító. Kétadagnyi Sztroganov-mártásos csirkéhez még negyed kiló sem kell az erdei csodából. Érdemes minél karakteresebb ízű gombát választani, mert ettől fogja a mártás megszerettetni az emberrel az esőhullást.
Tovább olvasom…
Aki valaha is látott már egészben pulykát a piacon, bizonyára átélte az „Atyavilág, mekkora állat!” letaglózó érzését. És rögtön utána az első felmerülő kérdés is ugyanaz mindenkiben: „Hogy a manóba lehet ezt elkészíteni?” Szerintem elég egyszerű kigyógyulni a pulykafrászból, mindössze három trükkje van: 1) Csodáljuk meg kellő áhítattal a nagy példányokat, aztán vigyünk haza egy kisebb, konyhakész bébipulykát. Azért ez is rendesen fejlett csecsemő, a maga majd’ 4 kilójával! 2) Manapság egyre elterjedtebb módszer, hogy a szárnyasokat hosszabb időre sós-fűszeres vízbe áztatják. Ettől beindulnak bizonyos szerfelett hasznos biofizikai folyamatok – őszintén szólva fogalmam sincs, pontosan mik ezek –, és a végére a pulyka húsa extra nedvességgel telítődik. Sütés közben ez párolog el belőle, nem a sajátja, így marad szaftos. 3) Ne sürgessük a dolgokat, szánjunk bőven időt a sütésre, de ezt csakis alacsony hőfokon végezzük, hogy a pulyka minden porcikája igazán omlós legyen. És mivel a hús elkészítésén ilyen könnyen túleshetünk, nem lenne méltányos, ha köret komplikálná feleslegesen az életünket. A gesztenyés töltelék remekül beválik ebben a szerepben. Csakhogy én nem a pulykába szoktam beletömködni, mint különben szokásos, hanem muffinformában sütöm meg. Így egyrészt gyorsabban megvagyok vele, másrészt a tálalás is praktikusabb, mert a gesztenyés muffinok éttermi szépségű, nett kis adagokban tehetők a tányérokra.
Tovább olvasom…
Az itt következő recept egy olyan finomságé, amely egyszerre négy ok miatt vált nálunk viharos sebességgel nagy kedvenccé: 1) A látszat ellenére pofonegyszerű elkészíteni. 2) Dobozban sokáig eláll, már ha van erre módja. 3) Érvényes rá a 2×2=5 képtelennek tűnő állítás, vagyis az egész minőségileg különbözik a részek összességétől, mert azok így együtt sokkal finomabbak, mint külön-külön. 4) Roppant jól esik a kicsit bepoharazott gyomornak. Jó szívvel ajánlom bármilyen ünnepi menü induló fogásaként.
Tovább olvasom…
Egyszerűsített, mégis varázsló ízkavalkád. Az eredeti recepttől eltérően az étel teltségét oldó gremolata helyett friss ízű narancshéjakat használunk a húshoz, az alaplevet pedig barna sörrel helyettesítjük. Milánóban, ahol az osso buco olyan szent tehénnek számít, mint nálunk a vasárnapi rántott hús, valószínűleg kikérnék maguknak a módszert. De nincs ennél megnyugtatóbb, mennyeibb étel számomra.
Tovább olvasom…
Lehet valaki bármilyen fáradt, ingerült vagy rosszkedvű, lefogadom, ha eléje tesznek egy tál gőzölgő, aranyszínű levest, hamar magához tér. Nincs ebben semmi varázslat, egyszerűen ilyen a leves műfaja: megnyugtató, vigasztaló, belülről cirógató. Ez a híres-nevezetes étel aránylag kevés hozzávalót igényel, ám pontosan emiatt ezeknek kiváló minőségűnek kell lenniük. Víz például nem kerülhet bele, csakis húsleves.
Tovább olvasom…
Életem egyik legjobb és egyben legkülönösebb nyaralása egy pici görög szigethez, Folegandroshoz kötődik. Ez a kedélyes és gyönyörű szikladarab mindössze 13 km hosszú, lakosai száma 620 fő, és helyi taxiból összesen 1 darab van, amelynek telefonszáma a főtér flaszterére van felfestve. Ugyanakkor 22 kiskocsma is található itt, vigaszt kínálva helyieknek és turistáknak egyaránt. Kiépített strandja viszont egy sincs, az egyébként meseszép és érintetlen partszakaszok kizárólag félórás vagy órás gyaloglásokkal érhetők el. Ezért hát reggelente lecaplattunk a partra, délután visszajöttünk, majd estefelé lezuhanyozva és lebarnultan sétálni meg enni indultunk. Lassú, egyáltalán nem sietős vacsoráink során azzal szórakoztunk, hogy mindig más és más kiskocsmába ültünk be, viszont minden alkalommal rendeltünk egy muszakát. Gondosan összehasonlítottuk a görög padlizsános-húsos egytálétel ízeit és alkotóelemeit, míg pontosan ki nem elemeztük, milyennek is kell majd lennie otthon, a saját kezűleg készített top-muszakának. Íme, a recept. És bár nem kevés idő összehozni, azaz hétköznap este én se állnék oda ehhez semmi szín alatt, de sok családi ebéd alkalmával arattam már sikert vele. Úgy praktikus készíteni, hogy előre megsütjük a padlizsánokat, és megpároljuk a húsos tölteléket, aztán elkészítjük a paradicsomszószt meg a besamel-mártást. Másnap újult erőre kapunk, gyorsan összeállítjuk az ételt, és megsütjük.
Tovább olvasom…
A marokkóiak számára a pácolt citrom klasszikus, megszokott ízesítő, és a gyümölcsök úgy fénylenek hasas üvegeikben a bazár savanyúságárusainál, mint megannyi óriásira nőtt drágakő. De amikor az ottaniak a főztjükbe keverik a pácolt citromot, gondosan ügyelnek, hogy csakis a fellaskázott, üde héját használják, és ne kerüljön az ételbe a pépes, szétmállott, hasznavehetetlen belső rész. Ezért első dolguk, hogy az ujjukkal kinyomják a gyümölcs túl puha húsát, az üresen maradt héjat pedig vékonyan felcsíkozzák, és már mehet is a számos húsos vagy zöldséges egytálétel, vagyis a tagine valamelyikébe. A hagyományok szerint a gyümölcsöt heteken át kell érlelni a pácban, de első marokkói utam során egy főzőiskolában megmutatták, miként lehet időszűkében az expressz-változatot összehozni.
Tovább olvasom…
A tagine a marokkói konyha egyik ékköve. Az étel arról a kúpos fedelű cserépedényről kapta a nevét, amelyben hagyományosan készítik, mérsékelten izzó parázs felett. Az edény állítólag berber eredetű, és furcsa alakja arra jó, hogy a főzés közben lecsapja, majd visszacsepegtesse az egyébként elszálló párát, mintegy folyamatosan kenegetve a húst a saját levével… Ha ezt az ételt szigorúan konyhatechnológiai oldalról szemlélem, a mérsékelten tanulságos eredmény szerint voltaképpen nem túl távoli rokona például a mi bográcsos ételeinknek, vagy akár francia daube-oknak, azaz a húsos egytálételeknek. Mindegyik valamilyen zsiradékon megpirított, aromás zöldséggel kezdődik, amelyhez később hozzáadjuk a fűszereket, a húst és többi hozzávalót, majd felöntjük folyadékkal, és lassú, kis tűzön puhára pároljuk. A végén még igazítunk a fűszerezésén, és készen van. Tehát azt javaslom, kövessék egyszer végig ezt a receptet, és szeressenek bele egyszer s mindenkorra a műfajba, aztán kísérletezzenek bátran más húsféleségekkel, más fűszerezéssel. Csak egyet kérek: a pácolt citromot ne próbálják mással helyettesíteni. Inkább készítsenek belőle egy nagyobb adagot, úgysem fog sokáig állni használatlanul a hűtőben.
Tovább olvasom…
A gravadlax, vagyis a pácolt-érlelt lazac a világ egyik legpompásabb finomsága, elkészíteni mégis pofonegyszerű. Nem véletlenül, hiszen skandináv halászok találmánya, akik a fölös fogás tartósítását oldották meg úgy, hogy a halat vastag sókéregbe burkolva elásták a tengerpart homokjában. Innen származik a neve is: gravad annyit tesz, eltemetett, a lax pedig – mint annyi hasonló szó az európai nyelvekben, lazacot. A lazachoz nem kell más, mint egy kis só, kapor, vodka, és egy-két nap türelem. A végeredmény pedig egy szépséges színű, elképesztően gazdag ízű, szájban szétolvadó finomság.
Tovább olvasom…
Ennél egyszerűbb és gyorsabb parfét nem ismerek, úgyhogy csak annyit az elejére: még az is bátran nekifoghat, aki teljesen kezdőnek számít a konyhában. A hozzávalókért pedig nem kell messzire menni, mert akár egy sarki éjjel-nappali közért polcain is megtalálhatók.
Tovább olvasom…
Néhány éve annak próbáltam utánajárni, vajon angolul miért florentine, franciául le florentin, németül pedig Der Florentiner, azaz mindhárom nyelven firenzei a nálunk moszkauernek, vagyis moszkvainak nevezett aprósütemény? A kutatás közben több tucat sütireceptet is elolvastam, majd nekiálltam, hogy elkészítsem a legjobbnak tűnőket. Így a végére, a tanulságokat levonva, megalkottam a saját moszkaueremet, és per pillanat szilárd meggyőződésem: ez a legjobb.
Tovább olvasom…