Nem kell megijedni, nem folyékony füstöt fogunk kortyolgatni! A hő kicsit lágyítja a citrom nyerseségét, a füst pedig csupán visszafogott aromát kölcsönöz az italnak.
Grillezettcitrom-limonádé
Hozzávalók
- 8 citrom, félbevágva, a csúcsok lemetszve
- 1 dl víz
- 1 dl méz
- 10 dkg cukor
- 2-3 friss kakukkfűág
- 1 liter szóda vagy tonik
Elkészítés
A félbevágott citromokat közepesen erős parázs fölött meggrillezzük. Először a vágott felükkel lefelé tesszük a rácsra, majd ha az már megbarnult, körbepirítjuk a héjukat is. A lényeg, hogy érezhetően lágyuljon a tapintásuk. A citromokat hagyjuk szoba-hőmérsékletűre hűlni.
Közben egy kisebb, legalább 1 literes láboskában összeforraljuk a vizet és a mézet a cukorral és a kakukkfűvel. Amikor a cukor felolvad, félretesszük hűlni. A langyos citromok levét kinyomjuk, elkeverjük a cukorsziruppal, majd egy teaszűrőn át egy nagyobb kancsóba szűrjük. Tálalásig a hűtőbe tesszük.
Tálaláskor felöntjük a szódával vagy a tonikkal.
Megjegyzés
Kb. 1,3 liter lesz belőle.