A bizonyíték, hogy mekkora különbséget tud teremteni egyetlen jól megválasztott hozzávaló. Sima őrölt paprika helyett füstöltet használunk.
Füstös csirkemell datolyás narancsos salátával
Hozzávalók
A sült csirkéhez:
- 2 bőrös, csontos csirkemell
- 4 evőkanál olívaolaj
- 4 gerezd fokhagyma, összezúzva
- 2 kávéskanál füstölt őrölt pirospaprika
- só
A salátához:
- 10 dkg madárbegysaláta
- 2 nagy narancs
- 20 aszalt datolya, kimagozva és negyedekbe vágva
- 4 evőkanál olívaolaj
- 2 evőkanál balzsamecet
A tálaláshoz:
- 2 marék pirított, héjától megfosztott mogyoró
- 2 evőkanál pirított szezámmag
Elkészítés
Előmelegítjük a sütőt 200 fokra. A csirkéket alaposan besózzuk.
Egy közepes méretű tálban kézi habverővel simára keverjük az olívaolajat, a zúzott fokhagymát és a füstölt paprikát.
A húsokat beletesszük egy nagy műanyag dobozba, rájuk öntjük a fűszeres olajat, és addig forgatjuk-dörzsöljük a csirkéket a pácban, amíg mindenhol be nem vonja őket a fokhagymás-paprikás olaj. Ezután lefedjük a dobozt, és legalább 3 órára (akár 1 éjszakára) a hűtőbe tesszük.
A pácolt csirkéket egy 25×35 cm-es tepsire ültetjük, alufóliával lazán lefedjük, és kb. 1–1,5 óra alatt megsütjük. Amikor már omlósan puhák, alufólia nélkül, grillfokozaton 5 perc alatt ropogósra pirítjuk a bőrüket. Ha kész, deszkára tesszük és pihentetjük őket.
Ezalatt összeállítjuk a salátát. A narancsokat kifilézzük, a megmaradt hártyákat alaposan kinyomkodjuk, a levét felfogjuk.
Egy kis tálkában kézi habverővel simára keverjük az olívaolajat 5 evőkanál felfogott narancslével és a balzsamecettel, majd egy nagy keverőtálba szórjuk a madárbegyet, a narancsfilét és a datolyát, aztán rácsorgatjuk a narancsos öntetet, végül az egészet alaposan összeforgatjuk.
A sült csirkéket szeletekre vágjuk, és a saláta mellé tálaljuk. Mogyoróval és szezámaggal megszórva kínáljuk.
Megjegyzés
4 adag lesz belőle.