Észak-Olaszország a hazája, főleg Velencében és a város környékén találkozhatunk vele. Majszolják kávéhoz és esti csevegéseknél pohárka grappához, de láttam vaníliafagyira morzsolva is. A kukoricadara egyaránt felel a karakteres színéért és remek porhanyós állagáért. Sokáig eltartható keksz, már ha marad belőle. A tésztájába kerülő mazsolát azért szoktam pálinkában felfőzni– legjobb valamilyen muskotályos törkölyben-, hogy majd sütés közben ne száradjon ki. Persze más folyadék szintén megteszi, csupán ezért nem érdemes törkölypálinkára vadászni.
Tovább olvasom…
Néhány éve annak próbáltam utánajárni, vajon angolul miért florentine, franciául le florentin, németül pedig Der Florentiner, azaz mindhárom nyelven firenzei a nálunk moszkauernek, vagyis moszkvainak nevezett aprósütemény? A kutatás közben több tucat sütireceptet is elolvastam, majd nekiálltam, hogy elkészítsem a legjobbnak tűnőket. Így a végére, a tanulságokat levonva, megalkottam a saját moszkaueremet, és per pillanat szilárd meggyőződésem: ez a legjobb.
Tovább olvasom…
Az egyik legsikeresebb recept, amelyet valaha is közreadtam, ennek a sütinek egy csokoládés verziója volt a Büntetlen örömök című könyvemben. Kalóriaszámláló, vagy szépelgő szóval, egészségtudatos sütő-társaim kedvéért a múlt télen kipróbáltam egy még karcsúbb változatát, azaz nem tettem bele csokit. Helyette őrölt fahéjjal ízesítettem, és a vajat felolvasztott állapotban kevertem hozzá. A hatáson elképedtem: a zabpehely miatt így is megmaradt a sütemény ropogós frissessége, amely olyan ellenállhatatlanná tette már az eredetit is, a fahéj aromája pedig teltté, kerekké varázsolta az ízeit.
Tovább olvasom…