Ahány taverna, annyiféle módon készítik. Van, ahol a sütés előtt simán lisztbe mártják a cukkinit, van, ahol sűrű palacsintatésztába, és a sörtésztás megoldás is népszerű. Nekem a legutóbbi változat jön be a legjobban. Viszont az ára miatt fölösleges olívaolajban sütni, és – bár eltérőek a vélemények – a füstpontja miatt sem föltétlenül tanácsos.
Tovább olvasom…
A Guiness sör honlapján található ennek a csokoládékrémnek az eredeti receptje. Természetesen a saját sörüket ajánlják hozzá, de a sűrűre beforralt málnás sör lágyabb, diszkrétebb partnere a csokoládénak.
Tovább olvasom…
Zöldséges rétes ünnepi kiadásban. Ráadásul amolyan alapreceptként is működik: a spárga helyettesíthető zöldborsóval, karfiollal, a ricotta túróval vagy részben akár juhtúróval is, a zöldfűszereket pedig szabadon variálhatjuk.
Tovább olvasom…
Amikor 1968-ban a Budapesti Tejipari Vállalatnál elkezdték volna gyártani a szovjet Eszkimó nevű édesség jóval finomabb magyar változatát, és Túró Rudinak szerettek volna hívni, nehézségekbe ütköztek. A lapok nem voltak hajlandók reklámozni, mondván erkölcstelen elnevezése pornográf asszociációkra készteti majd az embereket. Aztán mégis megjött a zöld jelzés, lehetett hirdetni a Túró Rudit, és ma Magyarországon évente többszáz millió darabot adnak el belőle. Klein Sándor, a hajdani névadó 10 000 Ft-ot kapott a munkájáért.
Tovább olvasom…
Spanyolul empanar azt jelenti: tésztába göngyölni. És tényleg, a földkerekség spanyol ajkú lakossága – nem kis létszám, csak az Egyesült Államokban 41 millió embernél többet jelent! –, lelkesen csomagolja aranyló tésztába a különféle zöldséges, húsos töltelékeket. Madridtól Montevideóig mindenhol kapni empanadát. Ez most egy sonkás változat, de akinek kedve van, bátran kísérletezzen tovább.
Tovább olvasom…
Ehhez a tipikus tex-mex mártogatnivalóhoz ropogós tortillachips és jéghideg Coronita sör illik. De csak akkor lesz a harsányzöld, üdén csípős avokádókrém igazán finom, ha puha zöldségből készül. Ezért a szupermarketekben vett kőkemény, éretlen avokádókat tegyük 2 napra papírzacskóba, és csak ez után a házilagos utóérlelés után turmixoljuk össze.
Tovább olvasom…
Az itt következő recept egy olyan finomságé, amely egyszerre négy ok miatt vált nálunk viharos sebességgel nagy kedvenccé: 1) A látszat ellenére pofonegyszerű elkészíteni. 2) Dobozban sokáig eláll, már ha van erre módja. 3) Érvényes rá a 2×2=5 képtelennek tűnő állítás, vagyis az egész minőségileg különbözik a részek összességétől, mert azok így együtt sokkal finomabbak, mint külön-külön. 4) Roppant jól esik a kicsit bepoharazott gyomornak. Jó szívvel ajánlom bármilyen ünnepi menü induló fogásaként.
Tovább olvasom…
A tagine a marokkói konyha egyik ékköve. Az étel arról a kúpos fedelű cserépedényről kapta a nevét, amelyben hagyományosan készítik, mérsékelten izzó parázs felett. Az edény állítólag berber eredetű, és furcsa alakja arra jó, hogy a főzés közben lecsapja, majd visszacsepegtesse az egyébként elszálló párát, mintegy folyamatosan kenegetve a húst a saját levével… Ha ezt az ételt szigorúan konyhatechnológiai oldalról szemlélem, a mérsékelten tanulságos eredmény szerint voltaképpen nem túl távoli rokona például a mi bográcsos ételeinknek, vagy akár francia daube-oknak, azaz a húsos egytálételeknek. Mindegyik valamilyen zsiradékon megpirított, aromás zöldséggel kezdődik, amelyhez később hozzáadjuk a fűszereket, a húst és többi hozzávalót, majd felöntjük folyadékkal, és lassú, kis tűzön puhára pároljuk. A végén még igazítunk a fűszerezésén, és készen van. Tehát azt javaslom, kövessék egyszer végig ezt a receptet, és szeressenek bele egyszer s mindenkorra a műfajba, aztán kísérletezzenek bátran más húsféleségekkel, más fűszerezéssel. Csak egyet kérek: a pácolt citromot ne próbálják mással helyettesíteni. Inkább készítsenek belőle egy nagyobb adagot, úgysem fog sokáig állni használatlanul a hűtőben.
Tovább olvasom…
Friderikusz Sándor születésnapjára kért sztrapacskájához készülve, amit csak lehetett, elolvastam a készítéséről. A végén, akár egy profi agronómus, kívülről tudtam a különböző krumplifélék keményítőtartalmát, valamint azt is, hogy melyiket mikor és milyen talajba szokás ültetni. (Megjegyzem, erre az utóbbi információra egyáltalán nem volt szükségem, de mindegy.) Csak azzal nem voltam tisztában, hogy igazából mindössze két titok van. Ez menet közben derült ki, és azóta jól bevésődött a fejembe. Az egyik, hogy a krumplit kézzel kell reszelni, nincs mese. Mert lehet bármilyen csodagépünk, az sajnos mindig mindent túl nagyra reszel, és akkor a galuskák nem lesznek eléggé krumpli ízűek. A másik, hogy a kész sztrapacskát tálalás előtt forró sütőbe kell dugni, hogy a teteje ropogósra süljön, a belseje pedig dús, krémes maradjon. Ez az utóbbi trükk praktikus is, mert az ételt így előre el tudjuk készíteni, másnap pedig mehet a sütőbe, nincs vele több gond.
Tovább olvasom…