Ehhez a tipikus tex-mex mártogatnivalóhoz ropogós tortillachips és jéghideg Coronita sör illik. De csak akkor lesz a harsányzöld, üdén csípős avokádókrém igazán finom, ha puha zöldségből készül. Ezért a szupermarketekben vett kőkemény, éretlen avokádókat tegyük 2 napra papírzacskóba, és csak ez után a házilagos utóérlelés után turmixoljuk össze.
Tovább olvasom…
Az itt következő recept egy olyan finomságé, amely egyszerre négy ok miatt vált nálunk viharos sebességgel nagy kedvenccé: 1) A látszat ellenére pofonegyszerű elkészíteni. 2) Dobozban sokáig eláll, már ha van erre módja. 3) Érvényes rá a 2×2=5 képtelennek tűnő állítás, vagyis az egész minőségileg különbözik a részek összességétől, mert azok így együtt sokkal finomabbak, mint külön-külön. 4) Roppant jól esik a kicsit bepoharazott gyomornak. Jó szívvel ajánlom bármilyen ünnepi menü induló fogásaként.
Tovább olvasom…
A tagine a marokkói konyha egyik ékköve. Az étel arról a kúpos fedelű cserépedényről kapta a nevét, amelyben hagyományosan készítik, mérsékelten izzó parázs felett. Az edény állítólag berber eredetű, és furcsa alakja arra jó, hogy a főzés közben lecsapja, majd visszacsepegtesse az egyébként elszálló párát, mintegy folyamatosan kenegetve a húst a saját levével… Ha ezt az ételt szigorúan konyhatechnológiai oldalról szemlélem, a mérsékelten tanulságos eredmény szerint voltaképpen nem túl távoli rokona például a mi bográcsos ételeinknek, vagy akár francia daube-oknak, azaz a húsos egytálételeknek. Mindegyik valamilyen zsiradékon megpirított, aromás zöldséggel kezdődik, amelyhez később hozzáadjuk a fűszereket, a húst és többi hozzávalót, majd felöntjük folyadékkal, és lassú, kis tűzön puhára pároljuk. A végén még igazítunk a fűszerezésén, és készen van. Tehát azt javaslom, kövessék egyszer végig ezt a receptet, és szeressenek bele egyszer s mindenkorra a műfajba, aztán kísérletezzenek bátran más húsféleségekkel, más fűszerezéssel. Csak egyet kérek: a pácolt citromot ne próbálják mással helyettesíteni. Inkább készítsenek belőle egy nagyobb adagot, úgysem fog sokáig állni használatlanul a hűtőben.
Tovább olvasom…
Friderikusz Sándor születésnapjára kért sztrapacskájához készülve, amit csak lehetett, elolvastam a készítéséről. A végén, akár egy profi agronómus, kívülről tudtam a különböző krumplifélék keményítőtartalmát, valamint azt is, hogy melyiket mikor és milyen talajba szokás ültetni. (Megjegyzem, erre az utóbbi információra egyáltalán nem volt szükségem, de mindegy.) Csak azzal nem voltam tisztában, hogy igazából mindössze két titok van. Ez menet közben derült ki, és azóta jól bevésődött a fejembe. Az egyik, hogy a krumplit kézzel kell reszelni, nincs mese. Mert lehet bármilyen csodagépünk, az sajnos mindig mindent túl nagyra reszel, és akkor a galuskák nem lesznek eléggé krumpli ízűek. A másik, hogy a kész sztrapacskát tálalás előtt forró sütőbe kell dugni, hogy a teteje ropogósra süljön, a belseje pedig dús, krémes maradjon. Ez az utóbbi trükk praktikus is, mert az ételt így előre el tudjuk készíteni, másnap pedig mehet a sütőbe, nincs vele több gond.
Tovább olvasom…
Ez az a pác, amelytől magasabb kasztba lép át a csirkemell amúgy, valljuk be, eléggé semleges ízű húsa. A szójaszósz és a sherry ugyanis belemászik a rostokba és a husi ettől omlóssá, szinte olvataggá válik. És hogy mennyi csirkemell is kell? Én általában egy emberre fél csirkemellfilét számítok, de azért minden négy vendégre még egy pluszdarabot is belerakok a kosaramba. Inkább legyen több, mint kevesebb, mert nincs annál kegyetlenebb, mint amikor a felcsigázott ízlelőbimbók kielégítetlenül maradnak.
Tovább olvasom…
Számomra a családi és a baráti összejövetelek nem jelentik szükségszerűen azt, hogy otthoni konyhámat a Gundel étterem kihelyezett tagozatának tekintem, ahol puccosabbnál puccosabb fogásokkal kápráztatom el az asztalhoz ülőket. A puha, fokhagymás olajbogyóval töltött házi kiflik is kiválóan példázzák mindezt. Előző este megcsinálom a tésztájukat, aztán még 10 perc, és a töltelékükkel is megvagyok, majd másnap, mielőtt megjönnek a vendégek, összeállítom és megsütöm a kifliket. Amikor forrón, frissiben előkerülnek, csak egy jó teát szoktam melléjük adni, és máris mindenki úgy érzi, nem vendégségbe jött, hanem haza érkezett.
