Recept
Kipróbáltam

Zöldséges csirkemell túrós puliszkával

Gergely Edó

Nem nagy újdonság ez az étel, a vörösboros csirkemellet sok zöldséggel máskor is szoktam készíteni. Most is nagyjából ugyanúgy készült, csak most hagyma helyett gyöngyhagymát használtam. És túrós puliszkával tálaltam. Így együtt is nagyon finomak, meg külön is.

Elkészítés

1. A wokban kevés pálmazsírt olvasztottam, erre rádobtam a darabokra vágott gombát, majd ízesítettem sóval, borssal, csomborral, 1 teáskanál mustárral és kevés vörösbort öntöttem rá, kb. 0,5 decit.

2. Összeforraltam és nagyjából ennyi, még tejfölt sem adtam hozzá.

A recept két részből tevődik össze:

1. Túrós puliszka:

1. Sós vizet forralok, majd beleszórom a puliszkalisztet (mindent szemre teszek) és gyorsan kavargatva keményre főzöm. Egy edénybe kevés olajat öntök, rárétegezek egy rend puliszkát. Túrót morzsolok rá és kevés sajtkrémet is nyomok hozzá. Ismét egy réteg puliszka, majd túró és sajtkrém, amíg a készlet tart.

2. Tetejét bőven megszórom sajttal, majd lefedve először erős tűzön főzöm, hogy az alja kissé megpiruljon. Ropogós lesz és ez a legfinomabb benne. Én nem szoktam sütőbe tenni.

3. Lassú tűzön további 10-15 percig főzöm, majd tejföllel gazdagon meglocsolva tálalom.

4. Lehet mellé enni csokipudingot is - ha a kicsi fiamat kérdezzük. Erről jut eszembe, mennyire szeretem a főtt puliszkát dzsemmel megkenve, vagy simán cukorral megszórva.


2. Fűszeres - részeges csirkemell jázminrizzsel:

1. Először a rizst készítem el, mert a barna rizs háromszor annyi időt fő, mint a fehér.

2. A vajon kicsit megpirítom, felengedem háromszor annyi vízzel, teszek bele leveskockát és kb. 45 perc alatt puhára párolom mérsékelt tűzön.

3. A csirkemellet vékony csíkokra vágom, megszórom a fűszerpaprikával, borssal, kézzel jól "átmasszírozom - simogatom" és állni hagyom, amíg előkészítem a zöldségeket.

4. A répát, paprikát, hagymát vékony csíkokra, a paradicsomot negyed szeletekre, a fokhagymát nagyon apróra vágom.

5. Serpenyőben olajat hevítek, rádobom a húst, sózom és fehéredésig sütöm. Ekkor hozzáadom a zöldségeket és kb. 10 percig erős lángom együtt sütöm.

6. Hozzáöntöm a vörösbort, és lassú tűzön még kb. 5 percig párolom. Ha kell, utána ízesítem.


A recept eredeti elérhetősége itt található.

Hozzávalók:
  • Túrós puliszka
  • puliszkaliszt, más néven kukoricadara
  • 1 késhegynyi só
  • fél kg juhtúró
  • natúr tejszínes sajtkrém
  • étolaj
  • tejföl
  • Fűszeres - részeges csirkemell jázminrizzsel
  • fél kg csirkemellfilé
  • 25 dkg jázminrizs, bio és barna színű
  • 2 kicsi friss paradicsom
  • 2 kicsi zöldpaprika
  • 8 db zsenge sárgarépa
  • 1 nagy fej vöröshagyma, megpucolva és lereszelve
  • 3 cikk reszelt fokhagyma
  • 1 dl jó minőségű, testesebb vörösbor
  • kevés étolaj
  • 1 evőkanál vaj
  • húsleveskocka, vagy vegeta
  • só és frissen őrölt bors
  • fűszerpaprika

Köret nélkül is megállja a helyét, barnarizzsel viszont még értékesebb, táplálóbb ételt nyerünk.

stahldirekt.hu
Profi és egyedi

Hagyományos és különleges eszközök, tálalók, kiegészítők.

Tovább a webáruházba
Gyors nyalánkságok
Szavazás
Hány adag ételt főzöl általában egyszerre?
4 emberre
6 emberre
még többre
csak magamra
kettőnkre
Szavazok
Partnereink