Főételek

Muszaka

Életem egyik legjobb és egyben legkülönösebb nyaralása egy pici görög szigethez, Folegandroshoz kötődik. Ez a kedélyes és gyönyörű szikladarab mindössze 13 km hosszú, lakosai száma 620 fő, és helyi taxiból összesen 1 darab van, amelynek telefonszáma a főtér flaszterére van felfestve. Ugyanakkor 22 kiskocsma is található itt, vigaszt kínálva helyieknek és turistáknak egyaránt. Kiépített strandja viszont egy sincs, az egyébként meseszép és érintetlen partszakaszok kizárólag félórás vagy órás gyaloglásokkal érhetők el. Ezért hát reggelente lecaplattunk a partra, délután visszajöttünk, majd estefelé lezuhanyozva és lebarnultan sétálni meg enni indultunk. Lassú, egyáltalán nem sietős vacsoráink során azzal szórakoztunk, hogy mindig más és más kiskocsmába ültünk be, viszont minden alkalommal rendeltünk egy muszakát. Gondosan összehasonlítottuk a görög padlizsános-húsos egytálétel ízeit és alkotóelemeit, míg pontosan ki nem elemeztük, milyennek is kell majd lennie otthon, a saját kezűleg készített top-muszakának. Íme, a recept. És bár nem kevés idő összehozni, azaz hétköznap este én se állnék oda ehhez semmi szín alatt, de sok családi ebéd alkalmával arattam már sikert vele. Úgy praktikus készíteni, hogy előre megsütjük a padlizsánokat, és megpároljuk a húsos tölteléket, aztán elkészítjük a paradicsomszószt meg a besamel-mártást. Másnap újult erőre kapunk, gyorsan összeállítjuk az ételt, és megsütjük.

Muszaka

1 Star2 Stars3 Stars4 Stars5 Stars (81 értékelés, átlag: 3,43 / 5)
Loading...

Hozzávalók

  • 2½ kg padlizsán (kb. 6 nagyobb darab)
  • 4 fej vöröshagyma
  • 4 gerezd fokhagyma
  • 2 dl olívaolaj
  • 1 kg darált bárány- vagy marhahús
  • 1 dl száraz vörösbor
  • 1 evőkanál morzsolt oregánó
  • 1 kávéskanál őrölt fahéj
  • 2 db 40 dkg-os konzerv hámozottparadicsom
  • esetleg 1 kávéskanál cukor
  • 20 dkg kemény, reszelhető juhsajt
  • 4 evőkanál zsemlemorzsa
  • só és frissen őrölt bors
  • A besamelhez:

  • 6 dl tej
  • 5 dkg liszt
  • 5 dkg vaj
  • 1-2 késhegynyi reszelt szerecsendió
  • 3 tojás
  • só és frissen őrölt bors

Elkészítés

1

Előmelegítjük a sütőt 220 fokra. A hámozatlan padlizsánokat 0,5 cm vastagon felkarikázzuk, a szeleteket pedig elrendezzük vékonyan kiolajozott tepsikben úgy, hogy ne fedjék egymást. Megsózzuk, megborsozzuk, és aranybarnára sütjük egyik adagot a másik után, 15–20 perc alatt.

2

Amíg a padlizsánszeletek sülnek, hozzálátunk a húsos töltelékhez. A vöröshagymát és a fokhagymát megpucoljuk, az előbbit apróra vágjuk, az utóbbit finomra zúzzuk. Beleöntünk egy nagyobb lábosba kb. ½ dl olívaolajat, erős lángon megforrósítjuk, és kevergetve fehéredésig pirítjuk rajta a darált húst. Megsózzuk, megborsozzuk, aztán szűrőlapáttal kiszedjük a lábosból. Az üresen maradt edénybe újabb ½ dl olívaolajat öntünk, és mérsékelt lángon kevergetve megfonnyasztjuk rajta a vöröshagyma felét. A puha hagymára visszakanalazzuk a megpirított darált húst, felöntjük a borral, és rászórjuk a morzsolt oregánót meg az őrölt fahéjat. Felforraljuk, és az illatos, szaftos húst lefedve, takaréklángon csendesen gyöngyöztetve megfőzzük.

3

Elkészítjük a paradicsomszószt. A maradék 1 dl olívaolajat egy közepes méretű lábosba öntjük, és mérsékelt lángon, kevés sóval, kevergetve megfonnyasztjuk rajta a másik adag apróra vágott vöröshagymát. Hozzáadjuk a zúzott fokhagymát, majd pár pillanat múlva levével együtt mindkét paradicsomkonzervet is. Jól összekeverjük, és megkóstoljuk: ha szükséges, kevés cukorral, sóval és borssal korrigáljuk az ízét. A paradicsomszószt nagy lángon kevergetve felforraljuk, és megpróbáljuk közben a fakanál élével szétszabdalni a paradicsomokat, amennyire csak tudjuk. Ha már jól forr, lefedjük, és takaréklángon néha megkeverve 20 perc alatt készre főzzük, majd összedolgozzuk a darált hússal.

4

Elérkeztünk a besamel-mártáshoz. A juhsajtot megreszeljük a reszelő nagy lyukú oldalán, és kis időre félretesszük. A tejet meglangyosítjuk a mikróban, és egy kisebb fazékban takaréklángon kevergetve megolvasztjuk a vajat. A lisztet a folyós vajhoz szórjuk, és mérsékelt tűzön fakanállal keverjük 1-2 percig. Most kézi habverőre váltunk, és a vajas liszthez folytonos keverés mellett hozzáöntjük a langyos tejet. Miután az összes tej belekerült, újra megfogjuk a fakanalat, és kevergetve 10–15 perc alatt sűrűre főzzük a besamel-mártást. Amikor elkészült, kicsit megsózzuk, megborsozzuk, és bőven megfűszerezzük frissen reszelt szerecsendióval. Még melegen belekeverjük a megreszelt juhsajt felét, aztán ha kihűlt, kézi robotgéppel egyenként hozzádolgozzuk a tojásokat. (Ha előző nap készítjük el, akkor a tojásokat még ne tegyük bele, csak közvetlenül az összeállítás előtt.)

5

És ez már a vége. A sütő hőmérsékletét 175 fokra csökkentjük, és összeállítjuk a muszakát. Kiolajozunk egy 20×40 cm-es tepsit, és elrendezzük benne a megsütött padlizsánszeletek felét. Rászórjuk a fele zsemlemorzsát, rásimítjuk a paradicsomos darált húst, és befedjük a maradék padlizsánszeletekkel. Rájuk szórjuk a maradék zsemlemorzsát, rákenjük a tojásokkal dúsított besamel-mártást, és az egészet betakarjuk a maradék reszelt juhsajttal. A muszaka 40–45 perc alatt aranybarnára sül a sütőben, és hagyományosan kockákra vágva szokás tálalni.

Megjegyzés

6–8 adag lesz belőle.

Talán ez is érdekelhet