Receptek az alábbi témában:

Főételek

Főételek/ Köretek

Újévi lencsesaláta

Zaklatott ünnepi időszakokban kapóra jönnek az előre elkészíthető ételek, és ennek a lencsesalátánák kifejezetten használ is, ha áll egy kicsit a hűtőben. Nem volt még olyan szilveszteri buli, ahol ne aratott volna sikert. Lehet enni önmagában, de sült malachoz bőséget jövendölő köretként is prima. Tovább olvasom…

Főételek

Karácsonyi sült liba szalvétagombóccal

Az osztrák birodalom, majd az Osztrák–Magyar Monarchia évszázadokon át a népek olvasztótégelye volt. Területén jelentős számban éltek zsidók, akik a kóser konyha előírásai szerint étkeztek, ezért szárnyasok zsiradékát, Schmaltzot használtak. Hizlalt libából ez kiadós mennyiségben rendelkezésre áll, ezért sokan tartottak közülük libát. Az állat húsából fontos alkalmakra aztán mutatós, ízletes pecsenye készült, amelyet később más vallásúak szintén megszerettek, és jeles napokra otthon maguknak is megsütöttek.
Tovább olvasom…

Főételek

Egyben sült marhapecsenye

Amelyik mediterrán országban tartanak tehenet, készítenek bort, és nő fűszernövény a domboldalakon, ott mindig találni olyan hagyományos ételt, amelyben ezeket a szerencsés adottságokat összehozzák. Ennek a dalmát fogásnak is ez a lényege. Ünnepi pecsenye lévén nem sajnálják rá az időt, és a hozzávalókkal sem takarékoskodnak. A húsból a legjobb minőségűt használják, és egy teljes éjszakára bepácolják, bár érlelődhet két napig is. Kerül mellé zöldség, majd a párolás során apróra kockázott házi sonka, sőt nyáron eltett paradicsompüré és aszalt gyümölcs is. Végül az egésznek gyönyörű, telt íze lesz. De van még egy titka: színhúsból készül, ezért gyilkos cselekedet agyonpárolni.
Tovább olvasom…

Főételek

Sült malac

A rengeteg fokhagymától és fűszertől csodálatos, intenzív ízű étel. Jó tudni, hogy meg lehet sütni másképpen is, csak hosszabb ideig tart, cserébe viszont még omlósabb lesz. Az egyik opció, hogy kemencében készítjük el. A másik a kemencézés otthoni változata: a húst először berakjuk 230 fokra előmelegített sütőbe, majd fél óra múlva 120 fokra állítjuk a sütő hőmérsékletét, és ezen 6–8 óra alatt készre sütjük. Ha másnapra maradna belőle, amire nincs sok esély, gyors, egzotikus salátát iparkodhatunk belőle össze: a felkockázott húst összekeverjük naranccsal, grépfrúttal és avokádóval.
Tovább olvasom…

Főételek

Vörösboros nyúlragu

Ha valaki Svájcban jó vörösbort szeretne inni, az olasz anyanyelvű területeken teheti, hiszen északabbra nemigen mosolyog kellő mennyiségű és erejű napsugár a szőlőre. Ticino kanton az ország legdélebbi részén fekszik, és elég jó merlot-ban. Innen származik ez a recept, és le sem tagadhatná az olaszos beütést, ami az itteni konyha többi fogására szintén jellemző: az éttermekben ugyanúgy változatos tésztaételeket kínálnak, akár például Toscanában, csak más sugóval, mártással adják, hiszen eltérő alapanyagok állnak rendelkezésre. Gasztroföldrajzi szempontból is különleges hely Ticino, hiszen ez az egyetlen terület az országban, ahol rizst termelnek. Ezzel a svájciak magukénak mondhatják a világ legészakabbra fekvő rizsföldjét.
Tovább olvasom…

Főételek

Burgundi marharagu

A jól elkészített húsragu duplán mosolyog. Először arra, aki öszszeiparkodja, mert bár aprólékos munka, de egyik teendője sem botrányosan bonyolult. Másodszorra pedig arra, illetve azokra, akik megeszik, mert tele van ízzel, és élmény lakmározni belőle. Rendelkezik egyéb szimpatikus tulajdonságokkal is: príma újramelegítve, és nem veszi zokon a fagyasztást sem, ezért előre elkészíthető.
Tovább olvasom…

Főételek

Marhahús massaman curryvel

A curryk királya! A szósz selymes és dúsan csurgó, a fűszerek kavalkádja miatt pedig ezerízű. Felkockázott marhalapockából szokás főzni, de a magam részéről azért voksolok inkább a csontos lábszárra, mert a sütőben csodásan omlósra tudom párolni úgy, hogy közben alig kell rá figyelnem.
Tovább olvasom…

Főételek

Laskagombás csirkecurry

Az angol nyelvben a laskagombát osztrigagombának (oyster mushroom) nevezik, mert egyesek szerint rejtett tengeríze van. Méltatlanul elhanyagolt zöldség, hiszen olcsó és nagyon finom, ráadásul sokoldalú: jól reagál dobva-rázva sütésre, főzésre, párolásra egyaránt, hogy bizonyított egészségvédő hatásáról már ne is beszéljünk.
Tovább olvasom…

Főételek

Édeskrumplis curry

A rice and curry nevű étkezéshez nem csupán húsos vagy halas ragukat adnak a rizs mellé, hanem zöldségeset is. Az édeskrumpli igen elterjedt zöldségféle Srí Lankán, ezért természetesen ebből is készül ragu. Ha pedig nincs édeskrumpli, jöhet helyette lencse, előre beáztatott bab, vagy ha még kevesebb az időnk, csicseriborsó-konzerv is.
Tovább olvasom…

Főételek

Spaghetti alla Norma

Máig eldöntetlen kérdés, honnan származik az étel neve. Egyesek szerint Vincenzo Bellini, a Cataniában született híres zeneszerző azonos című operájának hősnőjéről kapta. A város a mai napig büszke nagy fiára: a szülőházából múzeum lett, a nevezetes színházon kívül pedig szálloda, fogadó, sőt még trafik is viseli a nevét. Mások szerint viszont a norma a normale szó rövidülése, és arra utal, hogy az étel hozzávalói, jelesül a paradicsom, a padlizsán és az érlelt ricotta, a ricotta salata régóta alapvető, mindennapos élelmiszer Szicíliában. Itthon ricottát szórtam meg pecorinóval, reszelhetően kemény juhsajttal, mert ricotta salatát, érlelt ricottát nem árulnak.
Tovább olvasom…

Főételek

Padlizsános rakott csirkcomb

A grillcsirkénél és a natúr sült csirkemellnél nincs unalmasabb, és ezt mindenki tudja, aki valaha is fogyókúrázott. A csirkecomb viszont zamatos része a szárnyasnak, rengeteg módon variálható, és kifilézve ráadásul gyorsan el is készül. Tehát igazi pecsenye azok számára, akik odafigyelnek a vonalaikra.
Tovább olvasom…

Főételek

Csendőrsapka

Ez a tartalmas, „van benne anyag” étel Lecce környékéről származik, és elég munkás, mert a hozzávalókat külön-külön kell előkészíteni. Viszont abszolút megéri a munkát: miután megsütöttük tesztkonyhánkban, sáskahadként falta föl a szerkesztőség. Nevét a délolasz csendőrsapkák formájáról kapta, és régebben a farsangi időszak jellegzetes fogása volt. Burratát csak néhány helyen kapni itthon hozzá, ám mozzarellát sok helyen.
Tovább olvasom…